Nikodémus Kör

Egyházunk szokott fogalmával élve ez a csoport gyülekezetünk egyetlen klasszikus „házicsoportja”. A közösséget Molnár Illés vezeti, az alkalmak legtöbbje a Molnár-Földy házaspár
házában van. Kéthetenként vagy hetenként gyűlnek össze, és mélyen szántó, komoly beszélgetéseket folytatnak – olykor vendégeket is felkérve – mindenféle keresztyén kérdésről. Az alkalom 20.00 órakor kezdődik, hogy a kisgyermekes házaspárok legalább egyik tagja el tudjon jönni az esti közösségre – innen származik a név is, hiszen János evangéliuma 3. fejezetében a zsidó főember, Nikodémus éjjel kereste fel Jézust.



Női Kör

A nevéből is látszik, hogy e körbe kéthetenként hétfőn este nőket várunk. A csoport alkalmait Bereczky Judit lelkésznő vezeti, aki bevezető gondolatait időnként papírra is veti, ezeket meg is szoktuk jelentetni. Az alkalmat gyülekezeti termünkben tartjuk. Az alkalom eredetileg a presbiterek feleségeit akarta egybegyűjteni néhány beszélgetésre – épp ezért fontos tagja a közösségnek pl. Gyurinka Dagmar, gondnokunk felesége –, de már egy szélesebb körből verbuválódnak tagjai. Minden nőt szeretettel várnak!