Van református „múltad”, vagy csak úgy érdeklődsz? Mit kell tudni rólunk?

Keresztyén közösség vagyunk. Ez mit jelent? Azt, hogy egy arra alkalmas épületben (templomban) rendszeresen (pl. vasárnap) összejövünk, és a mai világban is érvényes, komoly kérdéseket feltéve együtt gondolkodunk emberi létezésünkről és Istennel való kapcsolatunkról.

Mi kell ahhoz, hogy eljöhessek? Minden alkalmunk nyilvános, de azért a legokosabb eljönni egy vasárnapi istentiszteletre, amely mindig 10 órakor kezdődik. Semmiféle „előlépzettség” nem szükséges. Van éneklés (van hozzá énekeskönyv, vagy lap, vagy vetítés), az istentisztelet rendje pedig egyszerű (ülünk, és néha felállunk, de ezt mutatja a lelkész, könnyedén követhető).

Kivel kellene beszéljek? A legjobb a lelkészeket keresni.

Mire számítsak?
– vasárnapi közösségre: vasárnaponként mindenfélfe rendű és rangú ember együtt van a templomban
– komoly tartalmakra: vasárnapi, 20-25 perces, komoly igehirdetésre (prédikációra), heti négy oldalas újságra (ld. az „Addig” fülnél), előadásokra
– kisközösségekre: hét közben kisebb cspoortjainkbank különféle rendszerességgel gyűlünk össze. Ezek mindig barátságos légkörű alkalmak, ahol megismerjük egymást
– nagyobb közösségi alkalmakra: kirándulásokra, táborokra, diakóniára (közös segíségnyújtásra), templom körüli közös fizikai munkákra
– lelkigondozásra: a lelkészekkel vagy a lelkészek által ajánlott professzionális szakemberekkel folytatott személyes beszélgetésekre, titoktartással

Akkor hát… gyere el vasárnap, vagy hívd fel a lelkészeket! Várunk!