Budakalász nem református vidék, de az ide húzódók között egyre többen voltak reformátusok is. Az első Presbitérium (vezetőség) a háború után alakult meg.

Először a Vasút soron, egy üveges verandán tartotta a pomázi lelkész vasárnaponként az istentiszteletet, aztán 1949-ben a posztógyár területén épült egy imaterem, amely az 1965-ös árvízben elpusztult.

1969-re felépült a mai templom elődje a Kereszt u. 7. sz. alatt, a bölcs előrelátással még 1945-ben megigényelt telken.

Ezt 1999-ben sikerült templommá bővíteni sok-sok áldozattal. A templomhoz közösségi termek és egy lelkészlakás kapcsolódik, szép épületegyüttest alkotva. A megnövekedett gyülekezet 2005-ben vált külön Pomáztól, azóta önálló.