Ifjúsági alkalom
Gyülekezetünk minden generáció irányába nyitott, hiszen küldetése minden nemzedékhez szól. Az ifialkalom időt és teret ad a fiatal korosztály (13-21) Istennel, hittel, Szentírással és egyházzal kapcsolatos kérdéseinek. Az őszinte kérdésekre pedig az Evangélium időszerű válaszokat ad. Szombat esténként 18:00-kor a gyülekezeti teremben.
Csütörtöki bibliaóra
A Szentírás rendszeres olvasása a keresztény élet egyik meghatározó eleme. A csütörtöki bibliaórán a napról napra együtt olvasott bibliai szakaszok értelmét és időszerű üzenetét keressük, megélve a közösséget és a megértés örömét. Csütörtök esténként 18:00-kor a gyülekezeti teremben.
Péntek Esti Kör
Keresztény hitünk alapkérdéseit, hétköznapi kihívásait vesszük sorra péntek esténként. Az alkalmakon igyekszünk őszit légkörben, egymást erősítve, egymás hite által épülni. Péntek esténként 19:45-tól 21:00-ig a templom karzatról nyíló helyiségében.
Imaóra (páros héten a hegyen)
Gyülekezetünkért, egymásért, a teremtett világért imádkozunk ki
közösségben minden második héten.
Kóruspróba
„Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket, dicséretet a hívek gyülekezetében!” – hív a 149. zsoltár. Gyülekezeti kórusunk Soós Zsófia karnagy vezetésével gazdagítja az ünnepi és zenés istentiszteleteket, városi alkalmakat. Péntek esténként a gyülekezeti teremben 17:00-tól.
Baba-mama kör
Édesanyákat és kisgyermekeiket várjuk szeretettel kéthetente csütörtökönként 10:00-kor a gyülekezeti termünkben.
Nikodémus kör
Az Ige körüli együttlét, a házi csoport formájában, kéthetetente, csütörtök esténként – változó helyszíneken.
